A szakértő figyelmeztet
A nyári forróság nemcsak strandolásra, hanem a kórokozók szaporodására is kedvező környezetet teremt – különösen igaz ez egy ritka, de rendkívül veszélyes élőlényre: az „agyevő amőbára”, tudományos nevén Naegleria fowleri-re. Ez az egysejtű mikroorganizmus elsősorban meleg, édesvízi környezetben él, de egyes ritka esetekben már háztartási csapvízben is megjelent.
Egyre több helyen bukkan fel az agyevő amőba – Így védekezz ellene:
Fotó: Shutterstock
A szakértő figyelmeztet
A nyári forrósá nemcsak strandolásra, hanem a kórokozók szaporodására is kedvező környezetet teremt – különösen igaz ez egy ritka, de rendkívül veszélyes élőlényre: az „agyevő amőbára”, tudományos nevén Naegleria fowleri-re. Ez az egysejtű mikroorganizmus elsősorban meleg, édesvízi környezetben él, de egyes ritka esetekben már háztartási csapvízben is megjelent.
A kórokozó az orron keresztül juthat be a szervezetbe – például fürdés vagy orröblítés során –, majd a szaglóidegeken keresztül eléri az agyat. Ott rövid idő alatt gyulladást, vérzést és agyszövetelhalást okozhat. Innen ered hát a nem túl hízelgő neve is.
Bár már a 19. század vége óta ismert ez a mikroorganizmus, csak az 1960-as évek elején vált bizonyítottá, hogy embereket is megbetegíthet. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2012-ig világszerte 310 esetet dokumentáltak – de szakértők szerint ennél valószínűleg jóval több fertőzés történhetett, csak nem minden esetet sikerül azonosítani. Ami igazán aggasztó: ezeknek az eseteknek mintegy 95 százaléka halálos kimenetelű volt.
Dr. Gócs Viktor gyermekgyógyász a közösségi médiában – az @elegjoszulokvagyunk nevű oldalon – egy videóban hívta fel a figyelmet a kórokozó veszélyeire. A szakember elmondta:
„A Naegleria fowleri leginkább 30 °C feletti hőmérsékleten kezd szaporodni, így a melegedő természetes vizek – álló tavak, elhanyagolt vagy nem megfelelően fertőtlenített medencék, meleg vizes források – ideális életteret jelentenek számára.”
A szakértő figyelmeztet
A nyári forróság nemcsak strandolásra, hanem a kórokozók szaporodására is kedvező környezetet teremt – különösen igaz ez egy ritka, de rendkívül veszélyes élőlényre: az „agyevő amőbára”, tudományos nevén Naegleria fowleri-re. Ez az egysejtű mikroorganizmus elsősorban meleg, édesvízi környezetben él, de egyes ritka esetekben már háztartási csapvízben is megjelent.
A kórokozó az orron keresztül juthat be a szervezetbe – például fürdés vagy orröblítés során –, majd a szaglóidegeken keresztül eléri az agyat. Ott rövid idő alatt gyulladást, vérzést és agyszövetelhalást okozhat. Innen ered hát a nem túl hízelgő neve is.
Bár már a 19. század vége óta ismert ez a mikroorganizmus, csak az 1960-as évek elején vált bizonyítottá, hogy embereket is megbetegíthet. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2012-ig világszerte 310 esetet dokumentáltak – de szakértők szerint ennél valószínűleg jóval több fertőzés történhetett, csak nem minden esetet sikerül azonosítani. Ami igazán aggasztó: ezeknek az eseteknek mintegy 95 százaléka halálos kimenetelű volt.
Dr. Gócs Viktor gyermekgyógyász a közösségi médiában – az @elegjoszulokvagyunk nevű oldalon – egy videóban hívta fel a figyelmet a kórokozó veszélyeire. A szakember elmondta:
„A Naegleria fowleri leginkább 30 °C feletti hőmérsékleten kezd szaporodni, így a melegedő természetes vizek – álló tavak, elhanyagolt vagy nem megfelelően fertőtlenített medencék, meleg vizes források – ideális életteret jelentenek számára.”
A fertőzés leggyakrabban vízparti nyaralás során történik: a fürdőzők véletlenül felszippantják a vizet az orrukon keresztül, így az amőba könnyen bejut a szervezetbe. Fontos hangsúlyozni, hogy lenyelés útján nem alakul ki fertőzés, kizárólag orron át jutva jelent kockázatot.
A klímaváltozás tovább rontja a helyzetet: a melegebb nyarak és a tartósan felmelegedő víztestek miatt olyan térségekben is megjelenhet az amőba, ahol eddig nem volt jellemző.
A megelőzés kulcsfontosságú. Dr. Gócs Viktor erre is kitért:
„Természetes vizekben történő fürdés során lehetőség szerint próbáld elkerülni, hogy a víz az orrodba jusson. Ehhez praktikus segítség lehet például az orrcsipesz használata alámerüléskor.”
Egyre több helyen bukkan fel az agyevő amőba – Így védekezz ellene:
A szakértő figyelmeztet
A nyári forróság nemcsak strandolásra, hanem a kórokozók szaporodására is kedvező környezetet teremt – különösen igaz ez egy ritka, de rendkívül veszélyes élőlényre: az „agyevő amőbára”, tudományos nevén Naegleria fowleri-re. Ez az egysejtű mikroorganizmus elsősorban meleg, édesvízi környezetben él, de egyes ritka esetekben
A kórokozó az orron keresztül juthat be a szervezetbe – például fürdés vagy orröblítés során –, majd a szaglóidegeken keresztül eléri az agyat. Ott rövid idő alatt gyulladást, vérzést és agyszövetelhalást okozhat. Innen ered hát a nem túl hízelgő neve is.
Bár már a 19. század vége óta ismert ez a mikroorganizmus, csak az 1960-as évek elején vált bizonyítottá, hogy embereket is megbetegíthet. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2012-ig világszerte 310 esetet dokumentáltak – de szakértők szerint ennél valószínűleg jóval több fertőzés történhetett, csak nem minden esetet sikerül azonosítani. Ami igazán aggasztó: ezeknek az eseteknek mintegy 95 százaléka halálos kimenetelű volt.
Dr. Gócs Viktor gyermekgyógyász a közösségi médiában – az @elegjoszulokvagyunk nevű oldalon – egy videóban hívta fel a figyelmet a kórokozó veszélyeire. A szakember elmondta:
„A Naegleria fowleri leginkább 30 °C feletti hőmérsékleten kezd szaporodni, így a melegedő természetes vizek – álló tavak, elhanyagolt vagy nem megfelelően fertőtlenített medencék, meleg vizes források – ideális életteret jelentenek számára.”
A fertőzés leggyakrabban vízparti nyaralás során történik: a fürdőzők véletlenül felszippantják a vizet az orrukon keresztül, így az amőba könnyen bejut a szervezetbe. Fontos hangsúlyozni, hogy lenyelés útján nem alakul ki fertőzés, kizárólag orron át jutva jelent kockázatot.
A klímaváltozás tovább rontja a helyzetet: a melegebb nyarak és a tartósan felmelegedő víztestek miatt olyan térségekben is megjelenhet az amőba, ahol eddig nem volt jellemző.
A megelőzés kulcsfontosságú. Dr. Gócs Viktor erre is kitért:
„Természetes vizekben történő fürdés során lehetőség szerint próbáld elkerülni, hogy a víz az orrodba jusson. Ehhez praktikus segítség lehet például az orrcsipesz használata alámerüléskor.”
Gyermekek esetében különösen fontos, hogy figyelmeztessük őket: ne dugják a fejüket víz alá. A felnőttekre természetesen ugyanez vonatkozik.
Emellett kerülni kell a rosszul karbantartott, nem fertőtlenített medencéket, gyógyfürdőket is. Orröblítés esetén pedig mindig steril vagy felforralt és visszahűtött vizet ajánlott használni – csapvíz közvetlen használata kerülendő. Ha valaki hosszabb idő után nyitja meg újra az otthoni csapokat, érdemes pár percig folyatni a vizet, mielőtt közvetlenül használná.
Bár a betegség kimenetele rendkívül súlyos lehet, időben elkezdett kezeléssel volt már példa teljes felépülésre is. A legfontosabb azonban továbbra is a megelőzés – különösen nyáron, amikor a vízhőmérséklet tartósan 30 °C fölé emelkedhet.

