Aranyosi Péter neve eddig a humor egyik ismert arca volt a közmédiában, azonban egy friss döntés alapján 2017-ben elnyert Karinthy-gyűrűjétől most megfosztották. A döntés hátterében súlyos társadalmi érzékenységet sértő kijelentések állnak – jelentette be az MTVA.
Az ügy kirobbanásához a Partizán interjú adott végső lökést, ahol Aranyosi Péter gyermekkorára visszaemlékezve tett kirekesztő kijelentéseket.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA egy közös nyilatkozatban jelentette be a döntést. A közlemény így fogalmaz:
A közmédia nem tűri közösségeiben azokat, akik az emberi jogokat, az egyetemes emberi értékeket megsértik, ezért nem maradhat következmények nélkül, ha valaki az elismerés és ismertség fényét használja fel méltatlan, másokat súlyosan sértő megnyilvánulásokhoz – fogalmaztak.
Aranyosi Péter humorista az elmúlt időszakban többször is olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, amelyek nemcsak ízléstelenek és kirekesztőek voltak, de súlyosan sértették egyes nemzetiségek és népcsoportok méltóságát. Megnyilvánulásai alkalmasak voltak gyűlölet szítására, az előítéletek erősítésére – mindezt a humor köntösébe bújtatva.
a közmédia nem nézheti tétlenül, ha egy közös kulturális emlékezetünk részét képező díj nevét olyan személy használja, aki a nyilvánosság előtt súlyos társadalmi károkat okoz megnyilvánulásaival.
Ezért Aranyosi Pétert felszólították, hogy a jövőben sehol ne használja a Karinthy-gyűrűs titulust, se fellépéseken, se promóciós anyagokban.
