Hallgasd meg Kóbor Léna (Kóbor János lánya) merész debütáló dalát – ilyen klipet ritkán látni!

 

Kóbor János 18 éves lánya, Léna első videóklipjével lendületesen lépett a zenei színtérre, és máris újabb meglepetéssel készül. A „Pose” című dal rövid idő alatt több tízezer megtekintést ért el, a fiatal énekesnő pedig ígéri, ha megvan a 100 ezer, jön a következő!
Hirdetés

A divatshow-hangulatú klip merész látványvilágával és csillogó szettjeivel megosztó fogadtatást kapott, de sokak szerint épp ez adja meg a különlegességét.

A videót Hadas Alfréd rendezte, aki vizuális rendezőként is közreműködött a munkában – a folytatás is vele készül.

„Ha elérjük a százezret, akkor egy újabb dalt ki fogok adni. Ugyanolyan videoklippel. Kicsit visszaszólunk, kicsit csipkelődünk, azt mondom.”

Léna azt is elárulta, hogy következő klipjével is egyértelmű üzenetet szeretne közvetíteni, és számára fontos, hogy mindig önazonos maradjon. Az első kliphez például édesanyja, Zsóka választotta a ruhákat, és a háttérmunkákban is aktívan részt vett.

„Biztos vagyok benne, hogy fentről figyel, és boldog, hogy mosolyogni lát” – mondta korábban Léna édesapjáról, Kóbor Jánosról, aki elvesztése mély nyomot hagyott az életében. Zenei pályáját részben az ő emlékének is szenteli.

Bár még gimnazista, már több saját dalt írt, és ezek közül néhány akár a nyár slágere is lehet. Célja, hogy zenéjén keresztül a kreatív és táncos oldalát is megmutassa.

 

Kóbor Léna fiatal, energikus és nem fél megszólalni – a visszajelzések pedig egyértelműen biztatók. A Pose után hamarosan jöhet az új klip is, amiben – ahogy ő mondja – „kicsit visszaszólnak, kicsit odapörkölnek”.

Kapcsolódó hozzászólások