Anyósom az első látogatásakor azt mondta nekem, hogy haszontalan háziasszony vagyok, azt állítva, hogy egy ilyen feleséggel a fia éhes és piszkos lesz. Mielőtt összeházasodtunk, kibéreltük a lakásomat, és a szüleimnél laktunk. Ők egy nagy házban laktak, gyönyörű telekkel. Amint a bérlők elmentek, beköltöztünk a lakásomba. Minden olyan volt, amilyennek lennie kell, amikor az ember új helyre költözik: a dolgok szétszórtak, rendetlenség volt. Anyósom azonban úgy döntött, hogy hívatlanul meglátogat minket.
– Hogy lehet ilyen rendetlenségben élni, micsoda borzalom! Azt vártam, hogy rendet raksz, mielőtt jövök!” – dühöngött az anyósom. Persze, a lakásban káosz volt, mert nemrég költöztünk be. Szó sem volt takarításról, amiről beszélni lehetne. Ekkor kezdődött minden.
Minden nap jött és kioktatott, rossz háziasszonynak nevezett, és megígérte, hogy mindenre megtanít. Azt hittem, hamarosan belefárad és megnyugszik. De minden alkalommal egyre több és több panaszom volt. A szülésem után túllőtt a célon, és megígérte, hogy minden nap takarítani fog, hogy a fia és az unokája tiszta és rendezett helyen éljen
. De a gyerekkel nem segített.Elvesztettem a türelmemet, és a lakás ajtajára mutattam, megkérve őt, hogy soha többé ne jöjjön hozzám. Dühös lett és kiabálni kezdett, de amikor látta, hogy nem reagálok, elment. Amikor a férjem hazajött, rám kiabált, mondván, hogy nincs jogom ilyen hangnemben beszélni az anyámmal. Miután meghallgattam őt, én is az ajtóra mutattam. Ha ennyire szereti az anyját, hadd éljen vele.
Öt évig tűrtem az anyósomat. Folyton könyörögtem a férjemnek, hogy nyugtassa meg. Nem figyelt rám, nem vette figyelembe a kéréseimet. Így aztán megkapta, amit megérdemelt. Hadd jöjjön vissza, ha észhez tér. Ha nem, hadd éljen az anyjával.
