A harmincas éveimben, már elváltan, már nem hittem a tündérmesékben. A házasságom gyorsan véget ért, szerencsére a közös gyerekekkel vagy a vagyonnal kapcsolatos nehézségek nélkül. A válás után voltak alkalmi kapcsolataim, de semmi komoly. A mindennapjaim közé tartoztak a heti kirándulások a piacra, hogy mezőgazdasági termékeket vásároljak. Ott találkoztam Fedot-val, egy eladóval, a tanyatulajdonos fiával. Gyakran adott nekem mézet vagy bogyókat. Egy nap félénken randira hívott, és én beleegyeztem. A kapcsolatunk kivirágzott: csodáltam a megbízhatóságát és az állandó gondoskodását. Miután már több mint egy éve jártunk, Fedot megkérte a kezem.
Eleinte haboztam, de később elmerültem a gondolatban, és elképzeltem egy boldog közös életet. Elkezdtünk készülődni az esküvőre, amelyen mindkettőnk családja részt vett. A szertartás után úgy terveztük, hogy az ő vidéki házában fogunk élni, az én városi lakásomat pedig kibéreljük.
A szülei, akik keményen dolgozó földművesek voltak, azt tervezték, hogy bővítik a vállalkozásukat. Egyik látogatásuk alkalmával azt javasolták, hogy dolgozzak piaci árusként, adjam el az autómat és a lakásomat, hogy befektethessek a gazdaságukba. Ez a váratlan terv megdöbbentett.
Túlságosan nagyra becsültem a munkámat és a függetlenségemet ahhoz, hogy feladjam őket. Válaszul Fedot szülei ultimátumot adtak nekem, és elvárták, hogy engedelmeskedjek, és a családot helyezzem előtérbe a vágyaimmal szemben. Fedot az ő oldalukra állt, remélve, hogy a szeretetet és a családot választom majd a “makacsságom” helyett. Alapos mérlegelés után a szabadságot választottam, és lemondtam az esküvőt, mivel nem akartam feláldozni a függetlenségemet egy olyan családért, amely nem tisztelte a döntésemet.
