Kő akarok lenni
Rita anyukája nem akart gyereket. Imádott táncolni a klubban, beleolvadni a zenébe, és hagyni, hogy a teste szárnyaljon. Imádott csókolózni a moziban, feldönteni a popcornt, vásárolni és sminkelni. Az “emberi zabálnivalókkal” való babrálás, ahogy a gyerekeket nevezte, pedig egyáltalán nem “tetszett” neki. De a férje azt mondta: “Vagy a baba, vagy a válás”. Meggondolta magát, és beleegyezett, hogy inkubátor legyen. A szerelemért lehet áldozatot hozni.
“Akkor felébred az anyai ösztönöd. Nem lehetsz kő kövön nem marad” – biztosította szerelmét. De az ösztön nem ébredt fel. A mindig ordító “lárva” nem okozott a fiatal anyának mást, csak bosszúságot. Az első adandó alkalommal Ritát “szatyorba” zárták a nagymamához, és a fiatal anya megkönnyebbülten tért vissza régi életéhez – tánc, szalonok és üzletek.
A kis Ritáról az apja gondoskodott (gyereket akart? Hát legyen!). Hatévesen elkezdte tanítani bunyózni, nyolcévesen – videojátékozni vele, tizenkétévesen pedig súlyemelésre adta. Anya csak ünnepnapokon jelent meg, hibátlanul szépen, minden más anyukát túlszárnyalva. Egyszer, amikor az anyukák részegek voltak, Rita hallotta, ahogy az anyukák a gyerekeikkel dicsekednek:
– Az enyém idén részt vett az olimpián! És egy gyermekrajzversenyen” – büszkélkedett Dasha Nefedova anyukája.
– Az enyém pedig szerelmes lett – visszhangozta Tánya részeg anyukája: – Nézd, milyen szép, a barátjával táncol!
Rita lélegzetvisszafojtva várta, mit fog mondani az anyja, mit fognak róla mondani.
– Nem igazán akartam a lányomat. A férjem ragaszkodott hozzá. Nem szeretem őt, tudja? – vallotta be az anyja. És újabb pohár pezsgőt döntött a szájába.
Ez volt az első alkalom, hogy Rita elvonatkoztatva arra gondolt, hogy nem is olyan rossz kőnek lenni. Nyugodtan fekszel. Nem érzel semmit.
***
Tizenhat éves korára már inkább hasonlított egy fiúra – rövid haj, mély, pajkos, fiús tekintet. De Rita nem ismerte el a szoknyákat és más “nőies dolgokat”, és még az érettségire is nadrágban jött.
Nem meglepő, hogy első szerelme lány volt. Az a tavasz tele volt cseresznyeszirmokkal, gyengéd érintésekkel, az ő “barátnői” titkával.
Angela, egy vörös hajú osztálytársnője tanította meg a dohányzásra és a csókra.
Hogy hogyan került egy barát Angela lakásába, arra Rita nem rögtön jött rá.
Először egy férfi hajkeféje költözött be, aztán az illata, majd megjelent a konyhában – nyűgös, beszédes és ártalmatlan, így Rita ha akarta sem tudta volna utálni.
Amikor hazaért, Rita életében először sírt. Csak sírt és sírt, és nem tudta abbahagyni, amíg a sírás harsány üvöltéssé nem változott.
Amikor a szomszédok dörömbölni kezdtek a lakásban, hogy “Ki kínozza itt az állatokat?”, Rita tudta: “Nyúl!”. Egy párnával tompította a sírást, és végül döntött: “Kővé változom. “Megbabonázom magam. Örökre az leszek”, és érezte, hogy valami megkeményedik benne. És ez jó érzés volt. Nagyon békés.
***
Hogy Rita miért barátkozott össze Yulkával, azt a történelem meséli el. Yulia megtestesített mindent, amit Rita elutasított. Csak ruhákat hordott, a farmerben férfiasnak érezte magát. Yulia véleménye szerint Rita “rendben volt”. Nagyon csinos. Csak fel kell öltöztetni egy ruhába, ki kell sminkelni a szemét. Csak egy kicsit!
– Miért nem sminkeled ki magad? – tűnődött Yulchonok minden alkalommal, amikor meglátta Ritát. Az anyukája és a nagynénje azt tanította neki, hogy smink nélkül kimozdulni másokkal szembeni tiszteletlenséget jelent. Olyan, mintha azt mondaná: “Meg sem próbálok tetszeni neked, nem érdekel!”.
De a legfontosabb dolog, ahogy Yuliának magának is tűnt, az volt, hogy a smink egy maszk volt. Minden nap azzal kezdődött, hogy új arcot húzott a sajátja fölé – hatalmas szemeket rajzolt (tényleg lehet ilyet csinálni azok helyett az álmos rések helyett?), és fényes ajkakat, hangsúlyozva a nem létező arccsontokat. Addig alakította újra az arcát, amíg az arccá nem vált, amíg egy gyönyörű baba nem nézett vissza rá a tükörből.
– Allergiás vagyok a kozmetikumokra. Anyám tizenhat éves koromban megpróbált rávenni, hogy sminkeljem magam. Alig úsztam meg.
Nem értem, mi értelme van ennek. Ez csak színjáték – Rita lassan belekortyolt a kólájába -, vagy így tetszem egy férfinak, vagy egyáltalán nem tetszem neki.
Yuliának úgy tűnt, hogy Ritának segítségre van szüksége. Hirtelen tényleg megkövült volna! Juliska nagyon szeretett spórolni, rendszeresen “mentette” a kapcsolatait. És jól tette ezt – már jobban vannak, két hete nem veszekedtek! Vett pszichológiai könyveket, tizenhét évesen az emberi lelkek ismerőjének képzelte magát.
– Kő vagyok, Julk – mondta Rita, nyugodtan hallgatva a “női bölcsesség” újabb adagjának végét -, kő akarok lenni. Nincs szükségem erre az egészre. Jól vagyok úgy, ahogy vagyok.
– Tényleg egész életedben egyedül akarsz maradni? – Rita nyugodtan megvonta a vállát, mintha nem gondolná, hogy ez valami szörnyűség.
Julcsonka számára az, hogy nem házasodik meg, olyan volt, mint az Armageddon! Gyerekkorában sok játék aludt vele az ágyban – egy cica, egy kutya, egy nyúl és egy hatalmas birkapárna. Lefekvés előtt a kis Júlia mindig azt játszotta, hogy mindannyian
