Ljalja kétségbeesetten próbált kitalálni egy kiutat a nehéz helyzetből. Két órával később megérkezett az édesanyja, Angelina Ivanovna. Nem, Ljalja örült, hogy láthatja őt. Régóta nem látták egymást, meg minden. De volt egy “de”. Hogy megnyugtassa édesanyját, aki nagyon aggódott a régóta várt unokák születése és kedvenc lánya elhelyezése miatt, Ljalja elmondta neki, hogy találkozott egy férfival, és minden rendben van velük.
Hát, hogy anyu ne nyaggassa tovább. És most, úgy tűnik, eljött ellenőrizni.
Lyala 34 éves volt. Ugyanolyan magas volt, mint az apja, azaz 1,83 volt. De ezzel szemben olyan volt, mint az édesanyja. Dús formái voltak. Valamiért mindig kisebb udvarlókat kapott. Borzasztóan bonyolult volt, és a románcok nem tartottak sokáig. Kedvenc macskája, akit Ushan-nak hívtak, otthon élt. Lyalya is szerette gyűjteni a plüssjátékokat. Egy egész gyűjteménye volt belőlük.
Az esték a szokásos módon teltek – Ljalja leült megnézni valami lélekemelő romantikus filmet, teát ivott finomságokkal, és szinte nem is törődött azzal, hogy egyedül van. Persze, egyszerű női boldogságra vágyott. De ha minden férfit szinte elvisznek, honnan szerezni?
– A mi korunkban, barátom, szabadon találkozhatunk vagy özvegy- öregember 70 éves, vagy egy huszonéves srác. Az első számunkra öreg, a másodiknak már forgalomban vagyunk. És az azonos korú srácok már régóta gyűrűzött. A feleségük nem adja ki őket. Emlékszel Mása? Hát, rajtakapta a férjét egy nővel. Persze koncertet adott neki. De megbocsátott neki. Mert azt mondta, hogy nem akar egyedül lenni. És nem büszke rá. És jogosan. Szüksége van egy férfira a házban. És egy fizetés. És egy férfi közmondásos válla” – érvelt Ljalja barátnője, Veronika.
Tudta, hogy miről beszél. Első férjétől elvált, második férje botrányos természete miatt elszökött tőle. Veronika megpróbálta visszaszerezni. Eddig nem járt szerencsével.
– Mit kellene tennünk, Ushaan? Anyának nincs kit beperelni! Rávehetnénk a szomszéd Kosztyát, hogy tegye meg, ő így látta. De Irka is kölcsönadná pár órára, ő egy világlátott asszony, aki megérti – sóhajtott Ljalja.
Ráadásul reggelre beázott a csap. Ljalja elzárta a vizet, kérdőre vonta.
– Bárcsak hamarabb jönne a vízvezeték-szerelő. Főznöm kell, anyám hamarosan itt lesz! Egész nap vártam rá, gondolta Ljalja, aztán megszólalt a csengő.
Kinyitotta az ajtót, és megdöbbent. A küszöbön egy nagydarab, nála magasabb, jóképű fiatalember állt. Miközben Ljalja feszülten bámult rá, akárcsak Uszán kedvenc halpástétomára, az idegen kérdezte:
– Csöpög a csap? Az öné? Bejöhetek?
Ekkor Ljálya teljesen kiakadt! Valamiért mindig azt hitte, hogy a vízvezeték-szerelők öregemberek, gyorsak, soványak, szeretnek a mellükre szállni. Még viccek is születtek erről. De itt?
– Igen, igen, igen. Gyertek be! – Lyalya félreállt.
És miközben a férfi elvégezte a szükséges manipulációkat, a fejében egy terv formálódott.
– Figyelj, mi a neved? – kérdezte.
– Valera – felelte a férfi anélkül, hogy megfordult volna.
– Valerij, megtennél nekem egy szívességet? Ha mára már nincs több hívásod. Én fizetek! – Ljalja kibökte, és elpirult.
Megfordul és elsétál. Vagy valami sértőt mond neki. Megbánta, hogy belekezdett a beszélgetésbe, de már nem volt visszaút. Jobb volt, mint hallgatni az anyja kioktatását arról, hogy ő, Lyalya, nem használ senkinek, és egyedül fogja befejezni a napjait.
– Na mindegy, tessék. Hát csak teáznál velünk, és kész, sokat segítenél nekem! – suttogta szinte könyörögve.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Ljalja azt hitte, hogy a szomszédasszony jött. Csakhogy anya állt a küszöbön. A táskájából eszméletlen piteillat áradt.
– Anya? Mit csinálsz itt ilyen korán? Azt hittem, később jössz! – suttogta Lyalya.
– Pjotr Viktorovics vitt el. Szellővel. Különben másfél órát ültem volna a buszon. No, mit fagyoskodsz, hozd az ajándékokat! – Angelina Ivanovna bepréselődött a lakásba.
Ljalja rájött, hogy a terve nem vezet sehová. És akkor a vízvezeték-szerelő kijött a fürdőszobából.
– Jaj – tört ki anyu.
– Hadd mutatkozzam be – Valerij. A lánya barátja. Micsoda szépség vagy! Most már látom, hogy a lányom kinek született! – És Valerij megcsókolta a kába anya kezét.
Gálánsan segített neki levenni a kabátját. És amíg a mama elment kezet mosni, odasúgta Ljaljának:
– Hogy hívnak téged?
– Olga. Ljalja, vagyis Ljalja. Az ismerősebb. Köszönöm szépen! – válaszolt a lány.
Talán hosszú idő óta ez a látogatás anyától volt a legjobb látogatás, amiben része volt. Angelina Ivanovna arcán boldog mosoly ült. Sőt, Ljalja majdnem leesett a székéről, amikor elismerően beszélt Valera szakmájáról. Csak az volt a baj, hogy anya sznob volt! Ő maga főkönyvelőként dolgozott, és amióta Ljalja az eszét tudta, megvetette az egyszerű foglalkozású embereket.
– De neked mindig lesz pénzed! Shabashka ott és így tovább. Aztán dolgozhatsz magadnak. Edd meg a pitéidet, Valerocska! És tudod mit? Gyere el hozzám az ünnepekre. Egy hét múlva! Nézd meg Ljalja szülővárosát! – meghívta Angelina Ivanovnát.
Ljalja megint elpirult. Valera pedig gyorsan beleegyezett.
– Semmi baj. Ott majd kitalálok valamit. Majd megmondom neki, hogy sok a megrendelése. Hogy nem lehet! – száguldott az agyam.
Azt is nagyon nem akarta, hogy
