Vova gyengéden nézett a mellette alvó Albinára. El sem tudta hinni a boldogságát. Az éjszaka egyszerűen varázslatos volt. És az éjszaka során elhasznált energia ellenére Vova obszcén módon korán ébredt.
-Mi hercegnőm – suttogta halkan a túlzott érzésektől, hogy ne ébressze fel a barátját. “Hercegnő” hangosan nyögött álmában, – úgy látszik, a rockkoncerten Vovcsikkal megivott sör még mindig hatott. Megvakarta erős, tetovált vállát, és a másik oldalára fordult.
Zömök alakja az ágy nagy részét elfoglalta, de a kicsi és vékony Vova gyengéden meg akarta óvni mindenféle szerencsétlenségtől. Nehéz, muhogással kísért kilégzés jelezte, hogy Albina lassan felébred.
– Jó reggelt, kicsim – Vovina arckifejezése olyan kedves és aranyos volt, hogy Albina csak grimaszolt, ráadásul a szája sem volt a legkellemesebb érzés. – Hogy aludtál?
-Mm-hmm – felelte a “hercegnő” nagyon konkrétan. Még nem tért magához, és feldagadt szemének résein keresztül nézte az infantilis szépfiút.
.A szépfiú azonnal bekapcsolta a férfi üzemmódot, mert rájött, hogy meg kellene etetnie kedvesét, mert a testsúlyát és az éjszakai rendet figyelembe véve valószínűleg éhes volt.
Vova a konyhába sietett. Ott megpróbált valami méltó ételt találni a szűkös élelmiszerkészletei között.
A fiatalember érzéki romantikus természete azt súgta neki, hogy a kenyérre szív alakban felkent majonézes szendvicsek nagyon eredetien és aranyosan néznének ki. Igen, meglehetősen giccsesnek, de… jelenleg csak ezt engedhette meg magának.
Miután egy törölközőből ágyékkötőt készített magának, Vovcsik fogta a szendvicsekkel teli tányért, és ünnepélyesen a szerelmi ágyhoz vitte. Ezt a látványt látva a lány még jobban visított.
-Kiscica, valami baj van? – Kérdezte aggódva a srác, amikor Albina kezével eltolta magától a tányért. A lány megpróbált felállni, de elsőre nem sikerült neki.
– Nem ízlik az étel? Tisztában vagyok vele, hogy ez messze van attól, amire köteleztek….. – Vova a szeme láttára felhúzta magát, és kéjesen bámult.
– Semmi baj. Ki kell mennem a mosdóba – magyarázta nyugodtan Albina, és a fehér ajtó felé indult.
A férfi utána nézett, és azt kívánta, bárcsak lenne egy kacsája vagy egy éjszakai edénye – akkor a valkije nem vesződött volna azzal, hogy felkeljen az ágyból.
Az ágyból, amelyet eredetileg fehér rózsaszirmokkal kellett volna bevetni. Vovát a vécékagylóból jövő víz hangja zavarta el a gondolataiból. Albina lomhán kijött a vécéből, és a mosolygó Vova felé indult.
– Édesem, ha bármire szükséged van, csak szólj – gügyögte Vova alázatosan.
– Ne aggódj emiatt – felelte tompán.
Albina ismét megrázta a fejét. Vova botladozva indult a fürdőszobába, és időnként visszanézett kedvesére, nehogy elolvadjon, mint egy tündérfelhő. A vízsugár alatt majdnem lehámozta a bőrét a flanel. És mire kiugrott a fürdőszobából, mielőtt még ideje lett volna megtörölni magát, a “tündérfelhő” elolvadt. Albina sehol sem volt. Elment, amíg ő zuhanyozott, az az átkozott zuhany. A világ egyszer csak összeomlott. Szóval az egész a semmiért volt! És ez az éjszaka nem számított neki?!
Vova kimerülten süllyedt az ágyra. Az üres ágyra, amelyen nem is olyan régen még az élete értelme feküdt, amit a tegnap esti koncert alatt talált meg. Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen. Vova egyszerűen elveszett volt.
Albinának nem volt szüksége rá.
Hogy utolérje őt? De hová menne? Nem számított. Ő akarta, úgyhogy nincs értelme üldözni. Felhívni őt? A száma nem volt elérhető.
Vova ismét egy mentális kérdőívvel kezdte kínozni magát. Mit csinált rosszul? Talán valamit az ágyban? Vagy a viselkedésével. Talán túl sok törődést mutatott, és ez a törődés tolakodó volt, teher volt Albina számára. Vagy talán azért tűnt neki gyengének, mert olyan puhány volt. De ez csak egy jellemvonása volt, nem pedig gyengeség. Elvégre nem vasból van. Miért kellene úgy tennie, mintha brutális macsó lenne, ha nem az!
Albina ismét megrázta a fejét. Vova botladozva indult a fürdőszobába, és időnként visszanézett kedvesére, nehogy elolvadjon, mint egy tündérfelhő. A vízsugár alatt majdnem lehámozta a bőrét a flanel. És mire kiugrott a fürdőszobából, mielőtt még ideje lett volna megtörölni magát, a “tündérfelhő” elolvadt. Albina sehol sem volt. Elment, amíg ő zuhanyozott, az az átkozott zuhany. A világ egyszer csak összeomlott. Szóval az egész a semmiért volt! És ez az éjszaka nem számított neki?!
Vova kimerülten süllyedt az ágyra. Az üres ágyra, amelyen nem is olyan régen még az élete értelme feküdt, amit a tegnap esti koncert alatt talált meg. Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen. Vova egyszerűen elveszett volt.
Albinának nem volt szüksége rá.
Hogy utolérje őt? De hová menne? Nem számított. Ő akarta, úgyhogy nincs értelme üldözni. Felhívni őt? A száma nem volt elérhető.
Vova ismét egy mentális kérdőívvel kezdte kínozni magát. Mit csinált rosszul? Talán valamit az ágyban? Vagy a viselkedésével. Talán túl sok törődést mutatott, és ez a törődés tolakodó volt, teher volt Albina számára. Vagy talán azért tűnt neki gyengének, mert olyan puhány volt. De ez csak egy jellemvonása volt, nem pedig gyengeség. Elvégre nem vasból van. Miért kellene úgy tennie, mintha brutális macsó lenne, ha nem az!
Vagy nem elég férfias a szerelméhez? Vagy a nő mással jár? Vagy nem voltak komoly szándékai, csak szórakozni akart? Vagy…. Ezek a “vagy” Vovka fejében bőségesen kezdtek megjelenni.
Minél több, annál jobb. Minél több fájdalom, annál több dráma.
És most a szerencsétlen az ágyon ülve, az orrát szagolgatva próbálta távol tartani magát a gondolattól, hogy kimegy az erkélyre, és “bezárja az értelmetlen lét boltját”. A szíve szaggatottan kalapált. Kopogás, kopogás…. Kopogás az ajtón. Ki az? Tényleg?
Vova azonnal felállt, és az ajtóhoz sétált, útközben kijavítva a csúszós törölközőt. Süllyedő szívvel kinyitotta az ajtót, majd kinyitotta … a száját. A küszöbön Albina állt egy zacskó étellel. Oldalra lépett az ajtóban, és Vova kezébe nyomta a csomagokat.
– Tessék, Casanova. Gyere, vidd be a konyhába, főzünk valamit, különben a majonézes szíved éhen halsz.
A síró Vovka alig értette, mi történik.
– Azt hittem, már elmentél.
– Hát igen. A boltba, amíg te csobogtál.
– Albinocska, csak nem mész el megint? – Vova
suttogta, félt, hogy helyben elsírja magát.
– Hogy érted, hogy nem mész el? A bankba kell mennem, aztán egy másik irodába, és este jövök vissza.
– Veled mehetek? – A fickó félt, hogy megint elveszíti a kedvesét.
– Előbb menj a konyhába – Albina könnyedén rúgta Vovát a jobb címre, és először mosolygott egész nap…. a brutális mosolyával.
