Harminc éves volt. Éjszakai műszakba indult
, részeg férje a padlón horkolt, lánya
pedig a kabátját fogta és sírt:” – Ne menj!
A fia némán kísérte el – másfél évvel volt idősebb a nővérénél. Két nappal később a
megtudta, hogy a szomszédos városban, a
egyik osztályán szükség van egy ápolónőre. Fel is vették.
Sikerült megvennem egy régi házat a
külvárosában. Hitelből.
Egész idő alatt úgy volt
mint egy tank, egy buldózer: nem lehet kitérni,
csak előre, ne gondolj a nehézségekre.
Akkor tért észhez, amikor a teherautó elhajtott,
gyorsan ülepedő port hagyva maga után,
és egy alacsony mennyezetű szobában – egy torony
a dolgok. Amikor a kútból felkaptam egy vödör
tiszta, ízletes vizet. Amikor befűtötte a kályhát.
és a házat melegség töltötte be. Ebben a
kis öreg házban biztosan
boldogok!
Sok boldogság volt: a nap a kis
ablakokon, reggeli fürdőzés a folyóban, meleg
veranda, amelyen kellemes volt mezítláb állni
, az első kaporcsírák és
sárgarépa az ágyban, kávé reggelire. És
semmi, hogy a kávé a legolcsóbb,
instant volt, vacsorára pedig üres
makaróni. De volt nyugalom. Ő
óvta kis világukat a
férje próbálta újra összehozni a családot,
síró lányára emlékezve. Soha!
A bankba történő havi befizetések után nem sok pénz maradt
, de néhány hónap múlva
“belerázódott”, elkezdte tervezni
a maradék fizetését élelmiszerre és dolgokra. Ő
megtanult magára támaszkodni, nem nyafogni,
csak menni előre. A gyerekek pedig hozták
egy kóbor kutya.
Egy tizenéves kölyökkutya, aki alig tudott megállni a lábán,
a gyengeségtől imbolyogva, és a
gennyes szemekkel nézett rá. Két kortyot kortyolt
meleg tejből, és összeesett. Tíz perc múlva a
visszanyerte az erejét, és még néhány kortyot ivott.
Túlélte. Aztán jött a kiscica. Egy lyukkal a
haldokló testében, elszenesedett
csonkokkal a bajuszából.
Szintén túlélte. Mind túlélték.
Szinte azonnal, amint rájöttem, hogy a
szilárdan a lábukon állnak, hogy a
ősszel saját zöldségeik lesznek, ültettem egy almafát. Mindig is úgy gondoltam
, hogy ha van saját házad és egy darab
földed, akkor almafát is kell ültetned.
– Melyiket szeretnéd? – kérdezte egy nő a
faiskolában.
– Nem tudom – felelte a nő és elmosolyodott.
– Vegye ezt. A nő hazavitte a gallyat, és a
nem is sejtette, hogy néhány nap múlva hazaviheti.Évekig mindenki csodálni fogja a mézszínű,
átlátszó almákat, amelyekből
szokatlanul finom
charlotte és elképesztően illatos
lekvár készül.
A telek egyik sarkáról kiderült, hogy
elvarázsolt: annak ellenére, hogy
napos és nyitott,.
zöld mohával borított. A málna ágai itt
rozogák és elszáradtak,
mintha a Szahara homokjába ültették volna őket, nem pedig a
trágyázott és öntözött talajba. Egy
cédrusfacsemete három évig állt itt
mély kómában, majd hatalmas daganat nőtt vékony
törzsén, és elpusztult.
Úgy sírt miatta, mintha egy közeli
személyt siratna, majd elültetett egy szilvafát. A szilvafa ága
miután magához tért a zajos és
zsúfolt tér után, ahol
közszemlére tették, ivott egy csomó
finom kútvizet, körülnézett,
meglátta maga körül a zöld mohaszőnyeget, és
felkiáltott: – Ez pont jó! A
életének harmadik évében a szilva egy tucat első
gyümölccsel örvendeztette meg, és a fagyos, kevés hóval járó télen
megfagyott. De nem halt meg.
A következő
nyáron vastag ágakat növesztett a megmaradt
törzsmaradványon, és a második
évben már annyira elborította a szilva, hogy mindenki
meglepődött, nem felejtve el, hogy a
zsebét is megtöltötte hatalmas, sűrű gyümölcsökkel.
És kapott egy cseresznyecsemetét is:
ha nem
veszed el, kidobjuk. Így hát elültette. Három
év alatt a cseresznyefából fa lett, de
kevés gyümölcsöt hozott. Kora tavasszal egy fejszével közelítette meg
, ott állt…
Oké, éljen.
Augusztusban a fa annyira megrakodott
nagy, matt fényű, a napfényben csillogó
céklaszínű bogyókkal, hogy
megint mindenki meglepődött és elcsodálkozott, nem
elfelejtett köpni.
