Emlékszem a gyerekkoromra, és anyám gyakran mondta, hogy nagyon szerette apámat. Annyira félt attól, hogy elveszíti, hogy azt hitte, a férfi egy másik nőhöz megy. És hogy biztos legyen benne, hogy vele marad, teherbe esett. 17 évesen nem szégyellte, hogy anya lett. Az apja helyesen cselekedett, feleségül vette. De ez nem növelte a boldogságot a családban. Hamarosan kiderült, hogy apám nem érez semmit az anyám iránt. Engem szeretett, de anyámat úgy kezelte, mint egy szomszédot. Emiatt gyakran panaszkodott. Apám ezt nem bírta elviselni, és amikor hatéves lettem, elhagyta a családot.
Anyám állandóan engem hibáztatott mindenért, hogy az én hibám, hogy nem sikerült az élete. De anyám nem esett kétségbe, elhatározta, hogy még mindig meg tudja teremteni az életét, és talál magának férjet. Anya elkezdett sokat randizni. Én magamra maradtam. Egy szomszéd kedves nagymamája etetett engem
. Egy másik szomszéd a fia ruháit adta nekem, hogy vegyem fel az iskolába. Megértettem, hogy mindent egyedül kell elérnem az életben, a szüleim segítsége és támogatása nélkül. Amikor az egyetemen tanultam, dolgoznom kellett, hogy ételt tegyek az asztalra. És ekkor találkoztam Marinával.
Ő lett az első és utolsó szerelmem. Az érzéseink azonnal viszonozták egymást. Marinát nem érdekelte a pénz, fontos volt számára, hogy közös céljaink legyenek. Egy szilveszter estéjén meghívott a házába, hogy találkozzam a családjával. Nagyon ideges voltam, meg akartam várni a tavaszt. Csak egy nagyon régi télikabátom és egy kopott csizmám volt. De Marina mégis meggyőzött, és eljöttem. Nagy meglepetésemre Marina családja nagyon
jól fogadott. Még új meleg cipőt is kaptam tőle karácsonyra. Úgy éreztem, hogy szükség van rám és szeretnek a családjukban. Telt-múlt az idő, most már Marinának és nekem saját lakásunk van, mindketten dolgozunk és jól keresünk. Nem gondolok az anyámra. Teljesen idegen lett számomra. Marina családja közelebb áll hozzám, mint a szüleim.
