Szülei úgy döntöttek, hogy Kolját 8 éves korában árvaházba küldik. Az ok egyszerű volt: nem volt elég pénzük. Nemrég született meg a második gyermekük, így még nehezebb volt a helyzet. De a kicsit nem akarták elajándékozni, kár volt, de könnyen elbúcsúztak Nyikolajtól. Kérték a fiukat, hogy ne sértődjön meg.
Azt mondták, hogy amint lesz pénzük, mindenképpen visszahozzák. Kolja várta a szüleit, hitt benne, hogy a nehéz időszak elmúlik, és újra együtt lesznek. Eleinte a szülei gyakran látogatták a fiukat. Édességet és ajándékokat hoztak neki, és azt mondták neki, hogy csak türelmesnek kell lennie, és a család újra együtt lesz. Aztán egyre ritkábban látogattak el hozzájuk.
Amikor Kolja befejezte a középiskolát, teljesen elvesztette a reményt az újraegyesítésre. A tanulmányainak szentelte magát, hogy valahogy elfelejtse és ne gondoljon az érzelmi sebeire. 18 éves korában Kolja államilag finanszírozott alapon beiratkozott az egyetemre, és kollégiumi szobát kapott.
Kolja kiválóan teljesített tanulmányaiban, és az utolsó évben gyakornoki állást kapott egy nagyvállalatnál. Ezt követően ott kapott munkát. Kolja magabiztosan és gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán. Végül is semmi más nem érdekelte vagy vonta el a figyelmét az életében. Nem gondolt a családjára, nem volt rá szüksége.
Ennek eredményeképpen Kolja nagy rendező lett, és a televízióban is bemutatták a cégét képviselve. Így ismerték fel a szülei a fiukat a kék képernyőn. Végre eszükbe jutott, hogy egyszer megígérték, hogy visszaveszik, de ígéretüket soha nem teljesítették. A szülők nehéz időszakon mentek keresztül. A kisebbik gyermek nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valami rosszat tett, nagy felelősséget hárított a szüleire, és elszökött. Ezért a szülők úgy döntöttek, hogy Koljához fordulnak. Ahogy ők maguk mondták:
Te vagy a mi vérünk, a mi drága fiunk. Segíts a szüleidnek törleszteni a gyermekük adósságát. És Kolja egyetlen feltétellel segített nekik. Odaadta nekik a szükséges pénzt, és megkérte őket, hogy soha többé ne jelenjenek meg az életében.
