A szüleim korán nyugdíjba mentek – még nem töltötték be a hatvanat, de bizonyos juttatások miatt korán otthagyták a munkát. Én most dolgozom, a férjemmel törlesztjük a jelzáloghitelt, és neveljük a fiamat. Tisztességesen keresünk, így van miből megélnünk, nem tagadunk meg magunktól semmit. Van egy fiatalabb húgom, Dasha, aki hozzászokott a nagybetűs élethez.
Mindig az első héten elköltötte a fizetését, amikor megkapta. Viszont amikor annyi idős voltam, mint ő, én is ugyanezt tettem – a szüleink nem tanítottak meg minket spórolni, de az élet megtanított. Szóval, nemrég megtudtam, hogy Dasha “boldog” okból hagyta ott a munkahelyét – Dasha terhes volt. A helyzet az, hogy Dasha barátja nem akart apa lenni.
Azonnal azt mondta, hogy miután megszületett a baba, apasági tesztet fog csináltatni, és csak utána kezdi el hívni a rendőrséget. Az ambiciózus nővérem azt mondta, hogy nincs szüksége a barátja segítségére, egyedül fogja felnevelni a gyermeket. De én tudom, hogy ki fogja ténylegesen ellátni a gyerekét. Dasha anyja mesélt nekem a terhességéről, és megkért, hogy legalább eleinte segítsek neki a gyerekkel, amíg nem találnak más megoldást. Elmondtam ezt a férjemnek, aki azt mondta, hogy eszébe sem jutna egy huszonnyolc éves lánynak segíteni a hülyesége miatt, mert most, amikor nem terhes, tökéletesen képes dolgozni. És később könnyen találhat távmunkát, amiből most bőven akad az interneten.
A férjem azt mondta, hogy apám is elgondolkodhatna a munkán, hiszen ő még mindig egy férfi a legjobb korban, de valamiért mindenkinek könnyebb a felelősséget rám hárítani. De egyetértek a férjemmel: nehéz lehet nekünk gondoskodni a fiunkról, aki nem nő minden nap, és néha egy szezonban óránként több kabátot és több pár cipőt veszünk. Szeretném hangsúlyozni, hogy édesanyám soha nem tagadta meg a segítségünket, amikor a férjem és én sokáig dolgoztunk.
Gyakran elhozza az unokáját az óvodából, eteti, játszik vele, és csak este hozza haza, amikor a férjemmel hazaérünk a munkából. Próbáltam vitatkozni a nővéremmel a segítségünkről, de a férjem azt mondta, hogy kölcsönadhatja Dása pénzét, amíg meg nem kapja a tartásdíjat, és vissza nem fizeti. Tudom, hogy a szüleim soha nem fogadnának el tőlünk pénzt, de nem tudom, mit tegyek ebben a helyzetben: a férjemnek látszólag igaza van, de a szüleimnek segítségre van szükségük, és én nem tudom, hogyan segíthetnék nekik. Egyszóval két bot között vagyok.
