Öt évvel ezelőtt találkoztam a jelenlegi feleségemmel, amikor pénztárosként dolgozott egy szupermarketben. Miután elváltam az első feleségemtől, aki megcsalt, sokáig nem tudtam megbízni a nőkben. De ez a lány belopta magát a lelkembe. Negyvenévesen féltem közeledni hozzá, féltem, hogy megismétlődik a múlt
. Összeszedtem a bátorságomat, hogy elhívjam randira. Este sétáltunk a városban, és egy kávézóban vacsoráztunk. Megtetszett az egyszerűsége, és hat hónappal később szerény esküvőt tartottunk, ahová csak a szüleinket hívtuk meg. Elkezdtük berendezni a családi házunkat, felújítottuk a szobák külsejét, átrendeztük őket, és felakasztottuk a közös fotóinkat.
A feleségem továbbra is egy szupermarketben dolgozott, én pedig nem akartam visszamenni kamionosnak, és másik munkát kerestem. Kezdett elfogyni a pénzem, és ez megijesztett. Különböző munkákat próbáltam ki: szemétszállító, piaci árus, taxisofőr, de sehol sem tudtam megmaradni.
Teljesen elkeseredve abbahagytam a munkakeresést, és otthon maradtam. A feleségem megváltozott, ingerlékeny lett. Nem örült annak, hogy otthon ülök és semmit sem csinálok, és elkezdett szörnyű ételeket főzni, és rám bízta a mosást.
Ultimátumot adott nekem: amíg nem szerzek munkát, nem kapok semmit. Még azt is abbahagyta, hogy ételt vegyen nekem, amit hazavihetek. Ennek hatására jelenetet rendeztem, és emlékeztettem, hogy egész idő alatt támogattam őt. De ő csak annyit mondott, hogy nekem kötelességem eltartani őt, és az ő szerepe az, hogy ő legyen a családi otthon fenntartója. Ezután hangosan becsapva az ajtót, elment. Most már nem tudom, mit tegyek. Hogyan leckéztessem meg a feleségemet, és mutassam meg neki, hogy minden helyzetben támogatnunk kell egymást?
