Anna és Alla testvérek voltak, de kapcsolatuk mindig is messze állt a tökéletestől. Három év korkülönbségük miatt állandóan találtak okot a veszekedésre és a nézeteltérésre. A fiatalabbik, Alla gyakran panaszkodott, hogy Anna túl merev és szigorú, Anna viszont Allát éretlenséggel és rosszkedvűséggel vádolta.
Azonban, ahogy az gyakran megtörténik, az idő a maga módján kiigazította a kapcsolatukat. Ahogy a nővérek idősebbek lettek, kezdtek rájönni, hogy minden különbségük és konfliktusuk ellenére van valami, amit nem lehet elpusztítani – a testvéri kötelék. Különösen egy esemény változtatta meg a kapcsolatukat.
Amikor Anna 25, Alla pedig 22 éves volt, a fiatalabbik lány nehéz élethelyzetbe került, miután szakított a barátjával. Annához fordult támogatásért, és legnagyobb meglepetésére Anna nem hibáztatással, hanem együttérzéssel reagált. “Azt hittem, azt fogod mondani, hogy ‘én megmondtam’, de nem tetted” –
mondta Alla, miközben Anna konyhájában ült, és teát kortyolgatott. Anna elmosolyodott: “Tudod, én is sok mindent megtanultam az évek során. Különbözőek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek melletted, ha szükséged van rám.” Ez a beszélgetés fordulópontot jelentett a kapcsolatukban.
A testvérek többet kezdtek kommunikálni, megosztották egymással érzéseiket és tapasztalataikat. Rájöttek, hogy minden különbségük ellenére számíthatnak egymásra a nehéz pillanatokban. “Tudod, mindig azt hittem, hogy a megértésünk csak a korral jön el” – mondta egyszer Anna. “És így is lett” – mosolygott vissza Alla.
Azóta a nővérek nemcsak rokonok, hanem barátok is lettek. Rájöttek, hogy a testvériség több, mint közös vér. Lehetőség arra, hogy megértsék és elfogadják egymást olyannak, amilyenek.
