Yulia éppen mosogatott. Félálomban, sűrű szempillákon keresztül nézte, mi történik körülötte. Voltak, akik egyáltalán nem a zenére táncoltak, voltak, akik hangosan vitatkoztak egymással, próbálták elnyomni a másikat és a környező hangokat, voltak, akik az asztalnál szundikáltak, akárcsak Yulia, vagy éppen erre készültek.
A menyasszonyi ruha fűzője nyomta, úgy látszik, a költségvetési változata elkopott, és az egyik csont könyörtelenül a hátába fúródott, a csipke foszlott. Ideje volt becsomagolni a dolgokat, megkérni a toastmestert, hogy hozza ki a tortát, táncolni a táncot és lefeküdni. Hol van már a lány? Yulia még egyszer körülnézett a szobában. Szvetlana nem volt ott. Pása valahol ott ragadt.
Most a férje ment el cigizni a barátaival, és eltűnt. Úgy látszik, megint összeveszett valakivel. Julija minél hamarabb haza akart menni, aludni, aludni, aludni. Felállt az asztaltól, és lassan kifelé sétált: – Menyasszony, táncolj velem! Lida néni ötéves fia megragadta a kezét. Júlia két kört táncolt, megcsókolta a kisfiú fejét, és továbbment. A sok pezsgő, amit megivott, megakadályozta, hogy sokáig járja ezt a táncot. Meleg, sőt fülledt augusztusi este volt. A nap már a horizont mögött süllyedt.
Yulia megállt, lihegve az étterem színes teraszán, amelyet az esküvőre béreltek..A korábbi előkészületek, a virágok, az autók, a meghívók, az étteremválasztás és a vendéglista minden részlete átfutott az agyamon. Három teljes hónapot vett el az életemből, és rengeteg pénzt. De az esküvő a végéhez közeledett, és az idő kezdett kifutni.
A terv szerint holnap egy kisbusznak kellett volna érkeznie, és mindenkit két napra egy nyaralóba vinni. A koruk, az egészségi állapotuk és a munkahelyük miatt holnap sokkal kevesebb embernek kellett volna jönnie: – Kol, hol van Pása? Kolka megfordult, hogy válaszoljon Júlia hívására. A tanújuk és Páska barátja. “Öhm…” – tétovázott egy kicsit. Nem látta Juliát kimenni.
“Valószínűleg a tornaterembe ment, vagy talán a színházba. Kolka bizonytalan szavaiból, Kolka tekintetéből Yulia azonnal rájött, hogy valami nincs rendben. Megfordult, és elindult a tornaterem felé. Csak egy bejárat volt, és semmiképpen sem kerülhette el Paskát. Kolka utána sietett. Valamiféle hatodik érzékkel becsukta maga mögött az ajtót, és bezárta: – Paszka! Pása, Pása! Hangos zene töltötte meg a fülét.
A pincérek már mindent eltakarítottak az ünnepi asztalról. – Pása! Valamiért azt hitte, hogy újdonsült férje most hagyta el az esküvőt. De hogyan? Úgy tűnt, későre jár, kezében volt a házassági bizonyítvány.
Julija tovább kiabált a férjével: – Pása! Úgy nézett be a fürdőszobába, mintha senki sem lenne ott. Becsukta az ajtót, majd azonnal újra kinyitotta. A távoli fülkében valami zizegés és hangok hallatszottak. Yulia előrement, és erővel rántotta be az utolsó fülke ajtaját. A műanyag ajtó retesze kirepült a lába elé. És ott volt a kép – a férje és ez a lány, a toastmester, akit egy több száz hirdetésből álló listáról választottak ki.
A lány csak annyit tehetett, hogy sarat vágott a férje arcába. Yulia sarkon fordult, és visszament a szobába. Az asztalon egy doboz rashim állt. Yulia némán felvette a táskáját, benne az útlevelével és a házassági anyakönyvi kivonattal. És egy üveg pezsgőt.
ltalában senki sem figyelt a mozdulataira a nyüzsgésben. A bejárati ajtónál nekiment Kolkának, aki még mindig próbált bejutni. A férfi megragadta a karját, és mondani akart valamit, de Yulia erőteljesen ellökte magától. Az étterem közelében elkapott egy autót. “Elviszel a vasútállomásra?” “Ne merj elszökni! Elviszlek. – Nem igazán, tudod, senki sem ér utol igazán.
Kolka a tornácon integetett. Pását nem látta, nem tudta felvenni a nadrágját, nem tudta kitalálni, hogyan jelenjen meg a felesége előtt: – Van egy jegyem a fővárosba. A lány a vasúti jegypénztár ablakánál meglepetten nézett Juliára. “Csak egy oldalsó, foglalt hely van. Az megfelel majd önnek. És kevesebb mint egy óra a vonat.”
– Úgy lesz. Yulia leült a peronra, és sms-t írt az anyjának. A szülei ne aggódjanak, a többiek meg… csak menjenek. A vasúti kocsiban Yulia sámándzsemet evett. Az utasok elpakolták a holmijukat, készülődtek a hosszú útra. Nem is sejtették, hogy a mai nap így végződhet.
A kövér kalauz, aki észrevette, hogy a lánynak valami rendellenessége van, “rendes” gumipapucsot, feszülős pólót és rövidnadrágot hozott neki. Az elhervadt rózsák még mindig a hajában voltak. Egyszer volt, hol nem volt, Julija egy nagy cégnél akart titkárnőként dolgozni, fontos vendégeket fogadni, és este végigsétálni a Hrescsatykon. Talán eljött az idő? Mindenesetre búcsút vett szülővárosától. Értelmetlenül, váratlanul, de a lényeg eldőlt. Az ablakon kívül kis falvak és végtelen sztyeppék suhantak el. És egy új, ismeretlen élet várt előtte. Új fejezetet kellett írnom.
