Mindig is hittem a sorsban, és tudtam, hogy semmi sem történik a semmiért. Néhány évvel ezelőtt elvesztettem a férjemet, és hogy meg tudjak élni, úgy döntöttem, hogy kiadom az egyik szobámat.
A bérlő egy fiatalembernek, Ruszlánnak bizonyult, aki művész volt, és azonnal megkedveltem, nem olyan volt, mint a korabeli fiúk, komoly volt, olvasott, esténként gyakran teáztunk a konyhában, beszélgettünk, megosztottuk egymással a tapasztalatainkat és a nézeteinket.
Tudtam, hogy volt egy apja, aki a faluban élt, és egy tanyát vezetett, ő is özvegy volt, de soha nem találkoztam vele. Ruszlan minden nap mesélt nekem a terveiről, én pedig megosztottam vele a terveimet, és mindketten nagyon érdeklődőek voltunk.
Egyszer még céloztam is rá, hogy ideje lenne feleséget keresnie, de ő zavartan azt válaszolta, hogy nem tudja, hogyan kell kommunikálni a lányokkal. Körülbelül egy hónap telt el a beszélgetés után.
Egy nap hazajöttem a szomszédból, besétáltam Ruszlan szobájába, és láttam, hogy egy modellel dolgozik, és azonnal kirohantam a szobából, mert azt hittem, hogy fiatal albérlőm valami mást csinál. Később, egy tea mellett bevallotta nekem, hogy tetszik neki ez a lány, de nem tudja, hogyan mondja el neki.
Kiderült, hogy később meghívtam ezt a lányt teára, mintegy bocsánatot kérve a félreértésért, és fiataljaink beszélgetésbe elegyedtek, és megtört közöttük a jég.
Ruszlán sokszor megköszönte ezt, és egyszer megkért, hogy engedjem meg, hogy az apja egy időre hozzánk jöjjön, hogy átessen néhány vizsgálaton. Még azt is mondta, hogy ki tudná fizetni az apja kezelését, de én nem fogadtam el a pénzt.
Megjött az apja, és nem hittem el, hogy ennyire érdekelhet egy ember, beszélgetni kezdtünk vele, és kiderült, hogy sok közös van bennünk.
Most két esküvőt tervezünk – Ruszlán és a barátnője esküvőjét, és az én esküvőmet Ruszlán apjával. Boldog vagyok és örülök, hogy úgy döntöttem, hogy kiadom a szobát.
