Tanya és én valamivel több mint 9 éve vagyunk házasok. A kislányunk nemrég töltötte be a 8. életévét. Én nagyon jól kijövök vele, de a mi Léránk szerint ő egy gonosz anyuka. Mindig mindenre zsörtölődik, zsörtölődik. Egy téli estén Lera megkért minket, hogy csináljunk együtt hóembert.
A lányom és én melegen öltöztünk, mert borzasztó hideg volt kint. Nem tudtam visszautasítani neki egy közös, szórakoztató tevékenységet.
Elvégre mindig azt akarom, hogy élvezze a gyermekkorát, és élvezze az élet apró dolgait. Alighogy kiléptünk a házból, meghallottuk a feleségem lábának nyikorgását.
– “Szóval, hová mész ilyenkor? Nem láttad, milyen hideg van odakint? Lera, menj a szobádba, sok könyvet kell olvasnod az ünnepekre. – “De maaaam, pont erről szólnak az ünnepek, majd holnap megcsinálom, most pedig apával akarok szórakozni!” Megfogtam Lera kezét, és csendben lementünk a lépcsőn, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna.
Visszafelé Lera megkérdezte, hogy anya miért olyan mérges és éles. Mondtam neki, hogy valószínűleg aggódik érte. Azzal folytatta, hogy én vagyok a ház ura, és nekem kell parancsolnom, nem neki. A második kérdése megdöbbentett, de nem mondtam el.
– “Apa, Pavlo bácsi anyu vőlegénye?” – Miből gondolod ezt?” – Láttam őket ölelkezni az udvaron, és a férfi megcsókolta a nyakát. Azt hittem, hogy elveszi feleségül, és békén hagy minket. -Nem, kedvesem. Anyának már van férje – nekem. De ez jó ok volt arra, hogy beszéljek a feleségemmel.
Lera elaludt, én pedig beszélni kezdtem. Mint kiderült, a lányomnak igaza volt. Bár én mindig is szelíd természetű voltam, és a feleségem nagyon kedves ember volt, mégis azt mondtam neki, hogy pakoljon össze és menjen el kedvesen. Reggel megjött a szeretője. Dühös volt, amikor meglátott az udvaron, ezért pofon vágtam, és elszaladt. Nem volt bátorságom visszavágni.
