Elmentem a vasútállomásra. Azt terveztem, hogy néhány napra a városba megyek. Az állomáson megláttam egy terhes lányt. Nagyon fiatal, gyönyörű, ült, nézett ki az ablakon és csendben sírt. Zavartnak tűnt. Egy kis táska volt mellette, de valami azt súgta, hogy nem a vonatra vár.
Hétfőn indultam el, és csak öt nappal később tértem vissza. A lány szintén ugyanott ült. Úgy döntöttem, hogy odamegyek hozzá és beszélgetek vele. Egyértelműen segítségre volt szüksége. “Elnézést, lány, jól vagy? Csak nem most látlak itt először, és gondolom, végig itt voltál – rúgtak ki a házamból. Itt lakom – mondta a lány, és könnyek gördültek végig az arcán. Kérdezgetni kezdtem az életének részleteiről.
Kiderült, hogy a lány árva volt, és Évának hívták. Úgy döntöttem, hogy meghívom Évát hozzám. Evett, felmelegedett, majd elmesélte az élettörténetét. Amikor húszéves lett, egy nagyvárosba jött, megismerkedett leendő férjével, egy élettársával. Kapcsolatuk gyorsan alakult, és hamarosan összeköltözött vele. A férfi gyakran bántalmazta őt, mert tudta, hogy nincs, aki megvédje.
Úgy tűnik, a férfi nem akart családot alapítani vele, ezért amikor megtudta, hogy terhes, kirúgta a házból. A nő a vasútállomásra ment, és az állomás lett az otthona. A helyzet azonban az, hogy hamarosan szülni fog, és a faluban nincs is megfelelő orvos, aki világra hozhatná.
Ezért úgy döntöttem, hogy velem fog élni, és én mindenben segítek neki, amiben csak tudok. Segítséget kértem a barátaimtól és ismerőseimtől. Hoztak nekem babaruhákat, cumisüvegeket, zoknikat, és még egy babakocsit is sikerült találnom. Hamarosan megszületett Vasylyna. Amikor a kislány óvodába ment, én munkát szereztem Évának a gyárban.
Bebizonyította, hogy profi a szakmájában, és hamarosan vezetőnek léptették elő. Éva és Vaszilina az életem szerves részévé és fontos emberekké váltak számomra. Vaszilina nagymamának, Éva pedig anyának szólított. Nemrégiben Éva még házassági ajánlatot is kapott az üzemigazgató fiától.
A srác nagyon kedves, a lányaim jó kezekben vannak. Gyakran meglátogatnak, nagyon hálás vagyok nekik, hogy nem hagynak egyedül öregkoromban.
