Szvitlana nem volt szerencsés a férjeivel. Szerette első férjét, Szerhijt. Fiatalon ment hozzá. Számos rokon segített nekik a házuk felépítésében. Boldogan éltek, és született egy lányuk. Öt évvel később Szerhij elment halászni, és nem tért vissza.
Csak egy horgászbotot találtak… Három évvel később Szvitlana hozzáment Ihorhoz, aki egy szomszédos faluból származott. De ő, mint később kiderült, nem volt idegenkedve az ivástól. Szvitlana egy évig tűrte, majd elzavarta… Évek teltek el. A lánya felnőtt, férjhez ment, és a városba költözött. Szvitlana egyedül maradt. De nem volt ideje unatkozni.
Reggelente gondoskodott a háztartásról, aztán elment dolgozni (fejőnőnek egy tanyára), majd visszatért, és ismét gondoskodott a háztartásról és a házról… Abban az évben hideg tél volt. Kint fagyott és hóvihar volt, de a házban meleg volt a forró kályha.
Késő van, ideje lefeküdni. Megvárta, amíg a macska, Puffy kimegy, aztán lefeküdt aludni. Hallotta, hogy kaparászik az ajtón. “Pukhlyk visszajött” – gondolta Szvitlana, kinyitotta az ajtót, és a földig dermedt – egy férfi állt kint, kékült a hidegtől, fagyott bajusszal és szemöldökkel. Behúzta a váratlan vendéget a házba, és fél éjszakán át dörzsölgette. Nem tudott felmelegedni.
Úgy tűnt, mintha kiolvadt volna. Szvitlana két napig küzdött az életéért, és végül a veszély elmúlt.
A negyedik napon a férfi képes volt beszélni. Kiderült, hogy Malinyivka faluból származik, egy szomszédos faluba tartott a becsületesen megkeresett pénzéért, de eltévedt. Addig tévedt és tévedt, amíg Szvitlana házához nem ért.
– Holnap elmegyek, úrnőm – fejezte be a történetét Volodimir -, addig nem engedlek el sehová, amíg teljesen meg nem gyógyulsz. Ha holnap elmész, minden munkám hiábavaló lesz. Volodimir az ötvenes éveiben járt. Több mint egy napig aludt, lábadozott.
De a fennmaradó időben nem tudott tétlenül üldögélni. Megjavította Szvitlana kerítését, megjavította az istálló ajtaját, és kint lapátolta a havat. Egyik este pedig azt mondta: “Holnap reggel elmegyek. Vissza kell szereznem a pénzemet. Szvitlana feldúlt volt, nem akarta, hogy Volodimir elmenjen. A férfi helyesen értette úrnője hangulatát, és hozzátette: – Este hazaérek. Mondd meg, mire van szükséged a házban.
Majd én megveszem. Amikor csak ki tudok menni a házból. Szvitlana felragyogott. “Csak úgy, egyszerűen és sallangmentesen a feleségének nevezett. Én ezt nem tudtam volna megtenni. Férj!” – gondolta, miközben ételt készített neki.
