Közel tíz éve nem beszéltem a szülőanyámmal. Újraházasodott, amikor 15 éves voltam, és azután már nem számítottam neki.
Elküldött a nagymamámhoz a faluba. Eleinte kicsit feldúlt voltam, hogy kidobtak, mint egy felesleges dolgot, de később az ember alkalmazkodik, és a nagymamám nagyon jó ember, igyekezett mindent megtenni, hogy pótolja az anyai szeretet hiányát.
Eleinte anyukám hívott és küldött pénzt, de amikor megszületett az öcsém, ezt is abbahagyta. Megbarátkoztam a ténnyel, hogy az egyetlen emberem a nagymamám volt. Az utolsó évben a nagymamám egyre gyengébb lett, és szinte mindig feküdt. Én vigyáztam rá éjjel-nappal. Egy hónappal ezelőtt a nagymamám elhunyt.
Amikor kiderült, hogy nagyanyám a házat és a földet teljes egészében rám hagyta, anyám elégedetlenségének kezdett hangot adni: – “Igazságtalan volt tőle, nem te vagy az egyetlen örökös, van egy testvéred.
Az ingatlant neked kellene adni, és a pénzt fel kellene osztani köztetek! Nem értek egyet anyámmal. Különben is, a bátyámnak most nincs rá szüksége, még iskolás, de én azt tervezem, hogy a közeljövőben férjhez megyek. A férjemnek és nekem laknunk kell valahol.
