Násztya az ajtóból vette észre, hogy Valeria néni beugrott hozzá: – Persze, nem fogom hagyni. Megértem, hogy ideje férjhez mennie, különben ilyen ütemben nem lesznek unokáim, de nem hozzá. Volt neki Pása, de nem, őt nem szerette, érted. A legkevésbé sem kívánatos vőlegényt választotta, és most szenved… Násztya tudta, hogy anyja erről a témáról csak Valeria nénivel beszélhet, a szomszédasszonyával, aki még azelőtt értesült a hírről, hogy az megtörtént volna. “Ó, Lera néni, ugye eljöttél teázni? Az jó, mert nélküled anya unatkozna otthon. Köszönöm, hogy beugrottál”
– Násztya még mindig a szomszédasszony iránti ellenszenvét mutatta – “Igen, igen, egy kicsit elkéstem. Megyek a szobámba, majd később beszélünk, Tánya” – mondta a szomszédasszony, és kisietett a házból. Násztya és az anyja sokáig nem mertek ilyen fontos beszélgetésbe kezdeni. Nastia édesanyja volt az első, aki megtörte a csendet.
– Nem mész hozzá, ennyi. “Anya, miért, mondd meg, miért. Nagyon szeretem őt, és ő is szeret engem. Mi baj lehet?” Két nap múlva meghívtam Szemjonhoz hozzánk. Meg fogod ismerni, meg fogod kedvelni, meglátod, biztos vagyok benne.” – Felesége és lánya van, Násztya. A másik nő is tönkretette a családunkat. Most meg egy másik kislány családját akarod elvenni?”
Nasztia anyja a szívét szorongatta. Násztya adott az anyjának néhány szívcseppet, és segített neki lefeküdni a kanapéra. Amikor Anasztázia még csecsemő volt, az apja megcsalta Nasztia anyját egy másik, fiatalabb lánnyal.
Hosszú ideig térdelt utána, könyörgött neki, hogy bocsásson meg, megígérte, hogy soha többé az életben nem néz más nőre, de hiába, Nastia anyja hajthatatlan volt.
– Anya, én nem avatkozom bele a családjukba. Persze, a te Lérád mindent úgy mesélt neked, ahogy neki megfelel, de hidd el, a valóság más, mint az ő történetei. Násztya azt mondta, hogy a szeretett Szemjon felesége elhagyta őt egy másik férfiért.
A nő magával vitte a lányát, az akkor 3 éves Karinát, de egy évvel később visszaadta a férjének, arra hivatkozva, hogy terhes, és nem tud megbirkózni két gyerekkel. “Én már találkoztam Karinával.
Okos, gyönyörű lány, az apjára hasonlít, még a külseje is olyan, mint neki. Egy szó nélkül elaludt Tatjána. Késő délután ébredt fel: “Hát legyen. Hívd meg a te Szemjonodat. Lássuk, ki forgatta el ennyire a fejedet.
