Danya nagyon intelligens és határozott fiatalember. Gyermekkora óta célul tűzte ki, hogy orvos lesz. Minden fiú autókkal játszott, de ő arról álmodott, hogy ápoló orvos lesz. Jól teljesített az iskolában. Jó volt biológiából, kémiából és atomból.
Az orvosi egyetemre akart menni. A szülei a legjobb korrepetitorokhoz küldték, büszkék voltak a fiukra és nagyon boldogok. Dánya az orvosi egyetem hallgatója lett, de sajnos nem jutott be a költségvetésből. A verseny ugyanolyan kemény volt, mint mindig. Danya úgy érezte magát, mint hal a vízben. A tanulmányai könnyen mentek, mindent nagy örömmel csinált. Minden órán és vizsgán jelesre vizsgázott.
A tanárok mindig meglepődtek a gyakorlati tudásomon. A tanulás évei csak úgy repültek. Elvégezte az orvosi egyetemet, és elérte a célját: okleveles orvos lett. De korán örült, a való élet nem várt rá. Bárhol próbált munkát találni, senki sem akarta őt. Tapasztalat nélkül nem vesznek fel.
“És honnan szerezzem meg ezt a tapasztalatot, ha még sehol sem dolgoztam?” – tette fel magának a kérdést Danya. Néhány hónapnyi sikertelen keresgélés után megtalálta magát… pincérként…
Ezután más helyeken dolgozott részmunkaidőben, akárcsak diáktársai. Danya mindenben csalódott: az életben és az igazságszolgáltatásban. Nem minden úgy alakult, ahogyan eltervezte. A véletlen folytán kezdett el élni.Egy újabb alkalmi munka után egy italboltba ment. Ivott.
Még a rakodómunkájából is kirúgták, mert ivott… úgy sétált az utcán, hogy semmit sem vett észre maga körül. Eszébe jutott, hogy a szülei mennyi pénzt és erőfeszítést fektettek bele, és most alkoholista és munkanélküli volt.
Nem tudta, mit tegyen, hogy az anyja ne tudjon meg a következő elbocsátásáról. Elég nehéz neki, az apja nemrég halt meg. Egy ügyetlen, sikertelen, nem kívánt fiú… és még csak orvos sem lett belőle…
A kereszteződés mellett elhaladva Danya tompa ütés hangját hallotta: egy pisztoly vagy egy nő. Két méterrel arrébb egy lány feküdt, akit elütött egy autó. Azonnal odasietett hozzá, és mentőt kiáltott. Miután ellenőrizte a lány pulzusát és megvizsgálta, rájött, hogy nem lélegzik.
Mesterséges lélegeztetésbe kezdett. A körülötte állók megpróbálták elhúzni a rendetlenkedő Danyát, de amikor látták a profi közeledését, hátrébb léptek és figyeltek
. Megérkezett egy mentős, kezet fogott Danyával, és megköszönte. Megmentette a lány életét. Nem tudta elhinni mindazt, ami történt. Az emberek elmentek mellette, megdicsérték, megkocogtatták a vállát. Nem értette, hogyan jutott haza – Mi történt?
“Ma nem vagy önmagad… megint kirúgtak a munkahelyedről?” – aggódott az anyja. Hallgatott, képtelen volt elszakadni attól a pillanattól, újra és újra átélte… reménykedett.
Úgy vélte, hogy ez egy jel volt fentről. “Arra gondoltam, menjünk el innen… egy faluba vagy egy kisvárosba. Valahová, ahol hasznomra válhat a tudásom és a diplomám… – Persze… menjünk, fiam. Itt az ideje… Anyu megölelte Danylót…
Egy hónap múlva már a kerületi italboltban dolgozott. Egy év múlva már minden városlakó ismerte és Aibolitnak szólította. Senki sem csodálkozott azon, hogy miért van ilyen beceneve…
