Édesanyám nemrég töltötte be a 84. életévét. Már 65 éves korában elkezdett furcsán viselkedni. Olyan dolgokat tett, amiket nem kellett volna, olyan dolgokat látott, amik nem léteztek, kitalált történeteket mesélt, amelyek állítólag az ő életéből valók voltak. Ahogy öregedett, egyre rosszabb lett.
Veszélyessé vált, ha anyámat egyedül hagyta otthon. Velem élt. Egyszer, amikor hazajöttem, hallottam, hogy anyám beszélget valakivel. Nem vártam vendégeket, anyámnak nem voltak barátai, rokonai, és a szomszédokkal sem beszéltem. Furcsa volt, bementem az előszobába, és anyám csak ült ott, és senkivel sem beszélt. Néhány barátjára panaszkodott, azt mondta, hogy ellopták a pénzét, és tolvajnak akarják beállítani.
Aznap rájöttem, hogy nem tudom visszahozni a régi anyámat. Féltem, hogy elítélnek. Szerettem volna anyámat egy speciális intézetbe tenni, ahol jobban gondoskodnának róla, mint rólam, de féltem. Anyám utolsó trükkje azonban véget vetett nekem. Hazajöttem a munkából, és láttam, hogy a bejárati ajtónk nyitva van, és odabent egy vízfolyás futott végig a padlón. Pánikba estem, bementem a fürdőszobába, és mit látok?
Az előszobából minden holmi – kabátok, dzsekik, csizmák és cipők – a fürdőszobában van. A csap nyitva, a víz a padlóra ömlik, és onnan szétterül az egész lakásban.
Rohantam megkeresni anyámat; nem volt otthon. Bekopogtam az összes szomszédhoz, és az egyikük, egy fiatal diák azt mondta, hogy látott egy csapat idős hölgyet a bejáratunk előtt egy padon ülni.
Azonnal kirohantam. Anyukám négy társával ült. Nem tudtam uralkodni az érzelmeimen, és elkezdtem üvöltözni az egész udvaron.
A nagymamáim rám néztek, mert első ránézésre anyám nagyon épeszű nőnek tűnt, én viszont őrültnek tűntem. És ők akkor meg tudtak érteni engem. Oké, víz, de mi van, ha nyitva hagyta a gázt? Féltem őt, nem is akartam bemenni dolgozni – tudtam, hogy anyám majd kitalál valamit, hogy szórakoztasson.
A vízzel történt incidens után megszületett a szilárd elhatározás: anyámnak segítségre van szüksége, és én megszervezem neki. Találtam egy szép idősek otthonát.
Örültem annak, hogy az otthon az anyáméhoz hasonló betegségekre specializálódott, így nemcsak gondozni, hanem kezelni is tudták. Biztos voltam benne, hogy ez a helyes döntés, senki sem tudott lebeszélni róla, mert nem küldöm ismeretlen útra édesanyámat. Minden hétvégén meglátogattam anyámat.
Az első néhány alkalommal megkérdezte, miért nem élünk együtt, de aztán abbahagyta. Idővel pozitív dinamikát vettem észre édesanyám betegség elleni harcában. Most már nyugodt szívvel mondhatom, hogy édesanyám jól van, és az, hogy egyes rokonok nem kommunikálnak velem, az az ő problémájuk.
