Hanna alig lélegzetvisszafojtva jött ki a gyógyszertárból. Fáradtnak, szomorúnak, sőt gyászosnak tűnt. Az orvos azt mondta, hogy még egy napot kell várnia, és akkor jön a végleges eredmény. De az orvos szándékából Anna rájött, hogy valami nincs rendben. – “Lehet, hogy tényleg pyx lina…
akkor miben reménykedhetek? Hogyan mondjam el a férjemnek és a lányomnak, hogy ők nélkülem lesznek, én pedig nélkülük?
Az emberek a kórház körül ugyanilyen rossz hangulatban sétálgattak, és rájöttek, hogy már nagyon kevés idejük maradt. Milyen gyorsan repül az idő, és miért nem értékeljük a boldog pillanatokat előtte, hanem csak a veszély küszöbén kezdünk ráébredni mindenre?
Hanna a buszmegállóhoz közeledett, és már a buszról is azonnal látta, hogy ki jött ki az italboltból, és ki nem. Az italboltban lévők üres tekintettel néztek az ismeretlenbe.
Pontosan úgy, mint Hanna, amikor felszállt a buszra, és kinézett az ablakon. Este a férje találkozott vele otthon. Óvatosan nézett a feleségére, és megkérdezte:
– Jól vagy? Furcsán nézel ki. -Igen, minden rendben van, ne is figyelj oda. -Tényleg? Még a munkából is korábban jöttél haza. Lehet, hogy rossz gondolataid voltak, de nincs arcod. -Csak szomorú voltam. Elvégre ősz van, és nem akarom a telet. -Mehetnénk egy meleg helyre télen.
“Megünnepelhetnénk az új évet valahol az óceánon, megpihenünk, kíváncsi lennék, mit gondolsz? Anna nem válaszolt a férjének, csak egy mosolyt erőltetett, visszafojtva a könnyeit. Tudta, hogy talán nem éri meg a telet.
Az óra mutatói olyan lassan jártak, mintha ez a nap soha nem érne véget. Hanna folyton az órát nézte, várta, hogy eljöjjön egy új nap. Végül ismét a kórház következett, és Anna hamarosan megtudta a vizsgálati eredményeit. A sorban állók vonakodtak belépni a szobába.
Nagyon furcsa és ijesztő érzés volt: minél hamarabb meg akarja tudni az eredményét, ugyanakkor nem akarja hallani az igazságot.
Hanna következett, és a nő belépett a terembe. Hannával szemben egy közönyös orvos ült, aki papírokat töltögetett.
Kinyitotta a mappát, amelyen Hanna neve szerepelt, és anélkül, hogy felnézett volna: – Az öné jóindulatú, felírok önnek gyógyszert, hat hónapig fogja szedni.
Aztán jöjjön vissza hozzám, hogy megnézzem, mennyit zsugorodott a daganat. Ezekkel a szavakkal Anna végre kifújta magát. Az irodából kilépve nem tudta visszafogni örömét. Ez azt jelenti, hogy az élet megy tovább, és ő és a férje elmennek a tengerpartra, közelebb az óceánhoz.
