Ivan Ivanovics jó kormányzati pozícióban dolgozott. Bármelyik nap előléptették volna. Mosolyogva ment haza. Ivan Ivanovicsnak remek napja volt a munkahelyén, minden jól ment, és a kollégái megajándékozták előléptetéssel.
El akarta hívni a feleségét randevúra. “Hazamegyek, a feleségem elmosogat vagy játszik a gyerekekkel, én pedig elrabolom egy drága étterembe” – gondolta. Amikor hazaért, Ivan Ivanovics feldúlt volt. “Kedvenc” anyósa a konyhában ült: “Óóó, itt van a vejem. Hogy vagy?
“Gyanúsan ragyogsz, megint előléptettek – kérdezte az anyósa. – Igen, előléptettek – sóhajtott fel Ivan Ivanovics. “Mikor megy már a helyére, elegem van ebből a nőből” – gondolta. “Mesélj a munkáról, mi van a közszolgálatban?
” – folytatta anyósa. “Drágám, készülj! Elmegyünk egy étterembe” – kiáltotta Ivan Ivanovics a feleségének. Akkor én is megyek és készülődöm. “Ha korábban szóltál volna, akkor ünneplő ruhát hoztam volna magammal – mondta az anyós.
“Zinaida Petrovna, ne vegye udvariatlanságnak, de nélküled megyünk.” – Hogyhogy? Én is a családod tagja vagyok, és otthon nincs mit enni. Nem fogok éhen halni.
Veletek megyek, és együtt töltjük az időt, mint egy család.” – Zinaida Petrivna, a hűtőben van elég étel, hogy főzzön magának valamit. “Kettesben akarok lenni a feleségemmel – Ivan Ivanovics alig tudta magát visszafogni -, nem fogom zavarni semmiképpen. Csendben félreülök. “Bocsánat, vagy mi van?
” “Úgy felhúztál, hogy elegem van belőled. Amint új pozíciót kapok, azonnal új törvényt terjesztek elő, amely megtiltja az anyósoknak, hogy a vejük házába jöjjenek. Minden férfi hálás lesz nekem. – Drágám, én készen állok.
Mehetünk? Menjünk. Ivan Ivanovics és a felesége elmentek az étterembe, de az anyós ott maradt a konyhában.
Megértette veje célzását. Összepakolta a holmiját és hazament. Csak ünnepnapokon kezdte látogatni a lányát, hogy ne lássa többé a vejét.
