Elérkezett a kórházból való elbocsátás várva várt napja. A hozzátartozókat mindig előre figyelmeztetik, hogy mikorra kell megérkezniük, amíg a papírmunkát elintézik.
Reggel többször is felhívtam a férjemet, hogy figyelmeztessem, ne késsen, ez egy fontos nap volt számunkra. – “Igen, kedvesem, mindenre emlékszem. Ne aggódj, tartok egy megbeszélést a munkahelyemen, és mindjárt jövök hozzád.
A számítások szerint időben kellett érkeznie. És akkor eljött a fontos pillanat, és az ablakból láttam, hogy az összes rokon összegyűlt és várta a boldog anyukákat. Láttam a szüleimet és a férjem szüleit. Gyorsan lementem hozzájuk,
azonnal elkezdtek ölelgetni és gratulálni. Rengeteg színes lufit adtak nekem. Anyukám még sírni is kezdett, mert annyira meghatódott. Megmutattam a boldog nagyszülőknek a dédelgetett boldogsággombócot, aki olyan aranyosan feküdt ott és hatalmas szemekkel nézett rájuk.
– “Micsoda szépség, akárcsak a lányunk. – “És a szemei olyan kifejezőek, akárcsak a fiunké. A nagymamák vitatkozni kezdtek arról, hogy az arc melyik része kihez tartozik. Én azonban valami más miatt aggódtam – hol van a férjem?
Százszor hívtam, de nem válaszolt. Aztán a dühös apósom kezdett hívogatni – ő sem vette fel. Egyfolytában reménykedtem, hogy idejében itt lesz, hogy futva jön. De soha nem jött. Az összes anyuka és családja már hazament, mi meg ott álltunk és vártunk valamire.
Végül az idegeim nem bírták tovább, és beültem a szüleim kocsijába. Hazafelé hajtottunk. Még a lakáskulcsot sem vettem el, nem vártam a férjemet. Valahogy lefektettem a lányomat a szüleim ágyára, és elkezdtem sírni, több óra is eltelt, már sötét volt. Sírva aludtam el. Egy telefonhívás ébresztett fel – természetesen a férjemtől. Nem vettem fel a telefont. Egy órával később ott állt a szüleim ajtajának küszöbén egy nagy csokor virággal, és bocsánatot kért.
– “Miért nem jöttél, egész reggel hívtalak. -Bocsánat, csak elkéstem… aztán el kellett intéznem valamit, és elfelejtettem. -Elfelejtetted? Elfelejtetted, hogy van egy lányod? Becsaptam előtte az ajtót. Nagyon sértő volt, azt sem tudtam, hogy megbocsássak-e a férjemnek vagy sem.
